2014. november 27.

Nem akarok hálózatépítő lenni!

Nagyon sokáig ezt mondtam én is, ha ismerőseim megkerestek MLM termékekkel. Akár hiszed, akár nem, még a mai napig is ezt mondom. A szándékom csupán az, hogy találtam több gyógygombát, melyek segítettek nekem. Mivel én is csak véletlenül találtam rá, ezért gondoltam azt, hogy egy kicsit népszerűsítem, mások könnyebben megismerjék. Ha csak egy embernek tudok segíteni, akkor már megérte.

Ha követed a blogjaimat, megnézted a hivatalos honlapomat, akkor már sok mindent tudsz a gombákról, gyógyító hatásukról, és azt is, hogy miért a DXN cég a piacvezető ezen a területen.
Sajnos az emberi természet úgy van „bekötve”, hogy rögtön azt keresi, mi ebben az átverés?
Azt már több helyen leírtam, hogy ha ebbe az üzletbe nagy pénzzel kellett volna belépni, akkor soha nem próbáltam volna ki. De nem volt semmi parasztvakítás, ugyanúgy vettem meg az első doboz Ganoderma kávét, mintha a boltban vásároltam volna.
Egy dobozban van 20 db csomag, amelyből kijön 40 adag kávé. Mivel 3.800,-Ft-ért vettem, ezért kevesebb, mint 100,-Ft egy adag kávé. Mivel mellette már más kávét nem iszom, ezért levonom azt a havi kb. 2.000,-Ft-ot, amit eddig kávéra költöttem (ebben benne van az az aprópénz is, amit jártamban-keltemben dobáltam a kávéautomatákba). Tehát ennyit a „nagy anyagi ráfordításról”.

Az MLM cégekben állandóan tukmálnak, hogy vásárolj-vásárolj minél többet, mert havi kötelező vásárlások vannak!
A DXN-nél ugyan semmi kötelező nincs, senki nem fog hívogatni. Sőt, azt mondják, hogy erőn felül soha ne költs, emiatt ne legyen benned csalódottság. Minden hónapban annyit vásárolsz, amennyit szeretnél, de ha nem veszel semmit, akkor nem veszel! Ilyen laza az egész!

Azért nem lépek be, mert ez MLM, és én senkit nem fogok hívogatni, rábeszélni a vásárlásra.
Általában azért értékesítik a természetes gyógynövényeket, gyógygombákat, stb. MLM formában, mert ezekhez a termékekhez magyarázat, tanácsadás, saját terméktapasztalat szükséges. Tehát nem lehet kitenni a boltok polcaira, mint egy zacskó kekszet.
Másodsorban itt nem kell másokra rátukmálnod a terméket, vagy nagy belépőpénzt kérned. Ezt felejtsd el! Egyszerűen fogyasztod a kávét, a betegségedre beszedsz egy Ganoderma kapszulát. Rövid időn belül látja a családod, ismerőseid, munkatársaid a változást, és ők maguk fognak érdeklődni. Látják, hogy mennyire fitt vagy, fiatalos, szép lett a bőröd, látványosan fogytál, lement a hasadról a puffadás, nem vagy ideges, stresszes, stb, stb.. Ezek kívülről is látszódnak, hidd el, meg fogják kérdezni, hogy mitől van, mi a titkod. Ráadásul azt veszed észre, hogy erről könnyedén tudsz majd beszélni, hiszen nem kell hazudnod, csak a saját pozitív tapasztalataidat mondod el. Akik írásban is késztetést éreznek (mint ahogyan én is), azok elkezdenek blogot írni, foglalkoznak a webáruházukkal, amit ingyen kapnak a DXN cégtől.
De, ha Te csak fogyasztó akarsz lenni, akkor azt is megteheted, akkor is jönnek a kedvezmények. Emlékszem, amikor másfél hónap után éppen vásároltam egy kávét, akkor szóltak, hogy 1.360,-Ft kedvezményre vagyok jogosult a korábbi vásárlásaim után. Akkor én még senkinek nem szóltam, családtagjaimmal ittuk a kávét, és egy kis pénzt már rögtön kerestem.
Ma hárman érdeklődtek nálam, olvasták a blogomat, vagy az ismerősöm ismerősétől hallotta. Könnyedén beszéltem mindenkivel, mert nem szélhámosságot árulok.

Nincs pénzem ilyeneket vásárolni!
Természetesen nem turkálok mások pénztárcájában, magad döntöd el, hogy mire van pénzed, és mire nincs. Esetleg annyit tehetsz, hogy átgondolod, van-e olyan, amikor feleslegesen vásárolsz meg valamit.
Tudom jól, érdekesen van megalkotva az emberi agy, az emberi viselkedés. Például, ha a gépkocsinkkal valami baj van, akkor rögtön visszük a szerelőhöz. De, ha még semmi baj nincs, akkor is elvisszük a szervizbe, mert tudjuk, hogy olajcsere nélkül lerobban a motor, fékhiba esetén pedig összetörjük a kocsit és magunkat. És azt is tudjuk, hogy a szerelő pénzbe kerül.
Ha valaki felülről nézné az emberiséget, akkor azt látná, hogy a kocsinkat jobban szeretjük, mint magunkat. Besenyő Pista bácsit idézve: Noooormáááális?:)

Akkor ezek után mondhatjuk azt, hogy nincs pénzünk az egészségünkre?
A „rátukmálásról” jut eszembe. Érdekes módon senki, senkit nem beszél rá, hogy vegyél mekis hamburgert és kólát, mégis tömve van a Meki. Ha valaki odaállna az ajtó elé, és mondaná, hogy ne kólát igyatok, hanem Ganoderma teát, akkor nyilván hülyének néznék. Ők akkor azért akarnak hamburgert, mert arra vágynak. És ez a kulcsszó, mert az emberek a vásárlások során a vágyaikat teljesítik. Tehát akkor, amikor látják, hogy lement a hasadról a puffadás, fittebb vagy és jókedvű, akkor ők is erre vágynak, ők kérdezgetik majd, hogyan csináltad.
Tehát soha ne „tukmáld” másokra a terméket, csak legyél nyitott az emberek problémáira.
Szóval ne abban az MLM-ben gondolkodj, amit eddig másoktól láttál, mert a DXN módszer teljesen más.

Ha tetszett a cikk, akkor oszd meg másokkal is, ha érdekel a gyógygomba, akkor hívja fel nyugodtan. A Kapcsolat gomb alatt megtalálod az elérhetőségeimet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kíváncsi vagyok a véleményedre, de kérlek, ne itt tombold ki magad.:)